HACCP Engedély - HACCP oktatás

Rendszeres HACCP oktatás

A HACCP rendszer gyakorlati bevezetése előtt, illetve az aktuális HACCP célkitűzésekről, az eredményekről, a HACCP rendszerben történő változásokról szükség szerint, de legalább évente egyszer HACCP oktatást kell szervezni azoknak a munkatársaknak, akiknek a rendszer működtetésében szerepük van, különös tekintettel a CCP felügyelettel megbízott munkatársakra. Az oktatás megszervezéséért, a résztvevők körének kijelöléséért a munkacsoport vezető felelős. Az oktatás megtartását és a részvételt az Oktatási jegyzőkönyvben dokumentáljuk, ezen oktatást az éves HACCP felülvizsgálatkor tartjuk meg.

Higiéniai oktatás

A 68/2007. (VII. 26.) FVM-EüM-SZMM együttes rendelet 4. § előírja hogy minden élelmiszer vállalkozónak gondoskodnia kell a dolgozók megfelelő higiéniai képzéséről, ezt az oktatást munkába állást követő egy hónapon belül kell a dolgozónak megkapnia, majd rendszeresen de legalább 3 évenként ismételnie, az oktatás csak az adott munkahelyre szól, másik munkahelyre nem vihető át. Az oktatásnak ki kell terjednie a helyes higiéniai gyakorlatra, figyelembe kell venni a nemzeti útmutatókat és az adott élelmiszer-ipari vállalkozásra vonatkozó minőségbiztosítási rendszerrel kapcsolatos ismeretanyagot. Ezen oktatások megfelelőségét az élelmiszer-ellenőrző hatóság bírálhatja és kérheti az ismételt oktatás elvégzését, az ezzel kapcsolatos nem megfelelőség a az élelmiszer-vállalkozó felelőssége.

Higiéniai oktatás menete

Az élelmiszer higiéniai oktatást élelmiszer ipari mérnök tarthatja. Az oktatásnak dokumentáltnak kell lennie, mely tartalmazza az oktatás helyét, idejét, az oktató nevét, végzettségét, aláírását, a résztvevők nevét, munkakörét, aláírását, az oktatáson elhangzottakat tematikusan összegyűjtve. Rendszerint az oktatások vizsgával zárulnak, a kb. másfél órás oktatást egy vizsga tesztsorral zárják. Sikeres vizsga esetén a résztvevő névreszóló oklevelet kap.

Amennyiben új dolgozója van, a megfelelő élelmiszer higiéniai oktatásról gondoskodnia kell egy hónapon belül! A minimumvizsga bizonyítványok mostanra lejártak, tehát ezeket is frissíteni szükséges! Tehát a régi dolgozók képzéséről is mielőbb gondoskodni kell! A higiéniai oktatást már 2-3 fő esetében helyszínen megtartom Önöknek, melyet érdemes a szintén kötelező munka- tűzvédelmi oktatással együtt megtartani!

Oktatási anyag

A helyszíni személyes oktatáson kívül lehetőség van az élelmiszer-vállalkozónak egy összeállított írásos oktatási csomagból saját maga kioktatni dolgozóit. A szakmailag jóváhagyott tananyagot egyszer kell megvásárolni és hosszú évekig használható a HACCP és higiéniai oktatások elvégzésére. Az oktatási anyagot olyan esetekben ajánlom, amikor egy egységben nagy a fluktuáció (pl.: vendéglátás) illetve nagyobb dolgozói létszám esetén (pl.: élelmiszer ipar). Az oktatási csomag tartalmaz egy egységre szabott tananyagot, oktatási jegyzőkönyvet és számonkérő tesztet megoldókulccsal. Az élelmiszer-ellenőrző hatóság a 68/2007. (VII. 26.) FVM-EüM-SZMM együttes rendelet 4. § értelmében ezt a fajta oktatási módot is elfogadja. Amennyiben ez a típusú oktatás nyerte el a tetszését, hívjon a részletek miatt!